Lakóautózás - azoknak, akiknek a világ megismerése életforma


Kedves Barátunk!

Kicsit sokáig hallgattunk, de most annál nagyobb lendülettel kezdünk bele ismét a levélírásba, hiszen bőven van rá indokunk. Akkor vágjunk a közepébe! Hát ehhez a kérdéshez mit szól?

Szeretne két évig ingyen használni egy vadonatúj lakóautót?

Naná, hogy igen! Aki erre a kérdésre nemmel válaszol, az legjobb, ha leiratkozik a levelező listánkról, mert a további részletek úgysem fogják érdekelni.

Mit tenne Ön, ha kapna egy ilyen lehetőséget? Elképzelte már, hogy merre vezetne az első útja, melyik lenne az az ország, ahová mindenképpen el szeretne jutni, amit meg szeretne ismerni, és nem csak az útikönyvekből? Ha még nem szakított erre időt, ideje elkezdeni, mert lehet, hogy közelebb áll az álom megvalósulásához, mint ahogyan azt Ön képzeli. Végiggondolta már, hogy mennyire változna meg az Ön élete? És a családjáé? Egy lakóautó kicsit olyan, mint egy gyerek. Amikor megérkezik, képes évtizedes szokásokat megváltoztatni, képes fenekestől felfordítani az egész család életét, képes régi emberi kapcsolatokat megerősíteni, és segíteni újakat találni. Hadd meséljem el egyik kedvenc történetemet, ami a legjobb példa arra, hogy milyen pozitív változásokat generálhat egy lakóautó a családban, amire még csak nem is gondolt senki.

Egy kiállításon, ahol bemutattuk az autóinkat, odajött hozzám egy idősebb hölgy. Kissé félszegen, de látható érdeklődéssel nézegette a kocsik belső elrendezéseit. Megszólítottam és feltettem neki az első "bemelegítő" kérdést, hogy hány személyes autó érdekelné. Négy, két felnőtt és két gyerek, válaszolta a Nagyi, ahogyan később emlegettük, és mintha csak erre a jelre várt volna, ömleni kezdett belőle a szó. Csak mesélt, csak mesélt, olyan szeretettel, hogy nem lehetett nem meghallgatni, bár lett volna bőven tennivalóm. Hogy mi-mindenről beszélgettünk, azt most nem részletezem, csak egy megható epizódot mesélek el, ami örökre emlékezetes marad.

A Nagyit eleinte teljesen hidegen hagyta a lakóautózás, az egész kempinges világ idegen volt számára. Tudta, hogy a férjének élete nagy álma egy lakóautó, de ő inkább egy kertes házat szeretett volna a panel helyett, erre azonban nem volt lehetőség. Az unokáik, ha nem is túl messze, de másik városban laktak. Egyre ritkábban adódott úgy, hogy hosszabb időt töltöttek náluk, hiszen egy 5. emeleti lakás nem túl izgalmas terep a mai gyerekek számára. Amikor mindketten nyugdíjasok lettek, beleegyezett hát, vagy inkább csak beletörődött, és a félretett örökségből vettek egy lakóautót. És akkor minden megváltozott. Amikor az unokáikat először vitték el egy hétvégére, azok ujjongva mesélték a "nagy" autóval szerzett élményeiket a szüleiknek. A gyerekek szinte követelték az egyre gyakoribb kirándulásokat, és a nagyszülők boldogan vitték őket szerte az országban. Végre visszakapták az unokáikat, és ezt pont a lakóautónak köszönhették, amit Ő, a Nagyi annyira ellenzett. Ezt gondolni sem merte volna. Nyáron két hetet töltöttek együtt csavargással. Bicikliztek, kirándultak, fürödtek, és ha esett, nagyokat társasjátékoztak. Egyszer egy nagy virágos mező szélén táboroztak a kocsival. A Nagyi elmesélte az unokáinak, hogy az ő nagymamájának milyen hatalmas kertje volt, és kislányként mennyire szeretett ott virágot szedni. Kicsit szomorú volt, hogy ezt ő nem adhatja meg az unokáinak, amikor megszólalt a kislány: Ne szomorkodj nagyi, neked van a legnagyobb virágos kerted a földön, hiszen mi oda megyünk a lakóautóval, ahová csak akarunk, az egész világ a mienk...

Akkor újra elgondolkodtam azon, hogy is van az, hogy egy eszköz, amivel lehet közlekedni, ami menedéket ad, nem csak számtalan élményben és kalandban társ, nem csak a szabadság pótolhatatlan érzését adja, hanem barátokat, családokat, sőt nemzedékeket is képes közelebb hozni egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy a Nagyi élete legszebb napjait azóta is a lakóautóban tölti, amikor együtt van az unokáival.

Hogy miért meséltem el ezt a történetet? Mert nagyon sokan vannak, akiknek életük nagy álma egy lakóautó és mégsem mernek belevágni a kalandba. A kiállításokon, nem túlzás, ezrek csodálják meg az autókat, valamit ők már érezhetnek abból a varázslatból, ami ehhez a járműhöz kapcsolódik, akkor miért van az, hogy mégis oly kevesen vásárolnak és annyi ember vágya beteljesületlen marad?

Vizsgáljuk meg, hogy mik a leggyakoribb okok, amik visszatartanak embereket a vásárlástól. Vannak mondvacsinált indokok, ha ilyennel találkozunk, ritkán ez az igazi ok a vásárlás elnapolására.

 - nem fogom tudni kihasználni

 - nincs hol tárolnom

 - félek, hogy ellopják

 - kicsi, vagy éppen nagy

 - drága a fenntartása, stb...

Aki komolyan gondolja a vásárlást, abban vagy fel sem merülnek ezek a kérdések, vagy könnyen megoldja őket.Az igazi, és sajnos sokak számára legyőzhetetlen akadály anyagi természetű. A pénz az a szűrő, ami Magyarországon kevesek számára teszi lehetővé, hogy lakóautó tulajdonosok legyenek. Kevés ember rendelkezik akkora jövedelemmel, és még kevesebb nyugdíjasnak van akkora vagyona, hogy bele merjen vágni egy lakóautó megvásárlásába. Így az álmok többnyire csak álmok maradnak.

Rengeteget gondolkoztunk azon, hogy mit tegyünk, hogyan tehetnénk elérhetővé egy szélesebb réteg számára a lakóautóhoz jutást? Hogyan tágíthatnánk a lyukakat azon a szűrőn, hogy többen átférjenek rajta.

Jelentem, van megoldás! Persze, akinek egyáltalán nincs pénze erre a célra, azon sajnos mi sem tudunk segíteni, de ha Ön hozzá szeretne jutni egy lakóautóhoz, de még nincs elegendő pénze, akkor az Ön számára igazán jó híreink vannak. De hogy mik, azt egyenlőre nem áruljuk el. Na és persze a levél elején feltett kérdés is némi magyarázatra szorul, de erre is szerdáig várni kell.

Mert szerdán lesz a nagy nap, amikor minden kiderül, amikor meglepjük valamivel, amire eddig még nem volt példa a cégünk történetében. Garantáljuk, hogy le fog esni az álla, megemelkedik a pulzusa, és lázas számolgatásba kezd.

Mi is egyre növekvő izgalommal várjuk a tervünk fogadtatását. Az utolsó egyeztetések zajlanak, az utolsó simításokat végezzük a weblapunkon, de szerdára minden a helyén lesz.


Addig is arra kérjük, hogy figyelje az e-mailes postafiókját, mert további értékes információkkal fogjuk ellátni. Következő levelünkből megtudhatja, melyek azok a legfontosabb szempontok, melyeket nem hagyhat figyelmen kívül lakóautó vásárláskor, vagy ha mégis, akkor könnyen beleszaladhat egy rossz választásba.


Köszönjük a figyelmét!

Bánfai Zsolt és Zelena Ferenc


u.i.: Már beindult a visszaszámlálás a szerdai nagy durranásra. Használja ki jól a hátralévő napokat és tervezze meg, hogy az Ön családjának milyen lakóautóra lenne szüksége. A műszaki információkat és az alaprajzokat megtalálja a www.levanter.hu weboldalunkon.