KERESÉS

FacebookYoutubeFeed

Baltikumi lakóautós utazás
Képes beszámoló napról-napra



2014. augusztus 10. vasárnap
Mindenki szerencsésen megérkezett Kaunasba, az találkozási pontra. Miután elhelyezkedtünk a kempingben volt aki azonnal meg is mártózott a Nemunas folyó vizében. Gyönyörű idő fogadott bennünket. Egy gyors megbeszélés, némi welcome drink és a vállalkozó kedvűek már kerékpárra is pattantak, hogy még egy esti látogatást tegyenek a városban. Ennek persze némi sörözés lett a vége. A kellemes esti biciklizés után még a forgalmas utca zaja sem zavarta az éjjeli pihenésünket.

2014. augusztus 11. hétfő
Szépen működik a csoportos-önálló lakóautózás! Ma mindenki kedve szerint választott a program lehetőségek közül, végül mindenki másképpen töltötte a napját. Az esti megbeszélésen derült ki hogy volt aki várost nézett, aki skanzenban járt és aki csak egyszerűen ismerkedett a vidéki litván tájjal. A "világvégi" kempingben Vené-ben meglepetésünkre majdnem teltház lett estére.

2014. augusztus 12. kedd
Együtt áthajókáztunk a Kuróniai földnyelvre. Napsütéses idő és csodálatos, az eredeti hangulatát szépen megörző halász/üdülő falu fogadott bennünket. Jónéhányan vittünk bringát is, így a környék megismerése egyszerű volt a szépen kiépített kerékpár utakon. A Szaharát idéző dűnéken mezítláb élveztük a finom, fehér homokot és volt aki a tengeri fürdéssel is megpróbálkozott. Este a kemping éttermében várt bennünket egy finom halas vacsora. A jókedvű beszélgetésnek a hirtelen megérkező vihar vetett véget és kergetett be az autóinkba.

2014. augusztus 13. szerda
Ma ismét mindenki a saját tempója és érdeklődése szerint teljesítette a távot. A végén az egész csapat szerencsésen megérkezett Siauliai-ba. Kedves barátaink Ottó és Zsóka vártak itt bennünket és a ma esti megbeszélésen tőlük megtudtuk, hogy mennyi szépséggel találkozunk majd még az utunk során. Egy kis Hilltop rose, szekszárdi és chílei vörös meghatározta az esti hangulatot. 

2014. augusztus 14. csütörtök
Reggel a Kersztek Hegyén kezdte a programot, akinek még ez tegnap elmaradt. Utána átléptünk Lettországba és az itteni egyik leghíresebb látványosságot a Rundale kastélyt néztük meg együtt. Majd irány észak és a Gauja Nemzeti Park közepén, egy tóparti kempingben tértünk nyugovóra.

 

2014. augusztus 15. péntek
Pihenőnap. Persze a társaság jelentős része inkább kirándulásra használta az időt. Zoliék beneveztek egy kenu túrára a Gauja folyón, a többség Cesis városát és egy közeli fából készült udvarházat nézett meg, de volt aki visszaautózott a csütörtökön kihagyott Turaida várkastélyba. Estére grillezést hirdettünk, amelyet Jancsiék egy vadonatúj bogrács felavatásával tettek teljessé: abban főtt a sokféle kolbászos tarhonyás-krumplis előétel :-). Kellemes hangulatú este volt.

2014. augusztus 16. szombat
Beléptünk Észtországba! Ma az volt a cél, hogy elérjünk a tallinni kempingbe, ezt a feladatot mindenki hosszabb-rövidebb kitérővel teljesítette. Hárman útba ejtettük a Sooma Nemzeti Parkrot, ahol jól összekoszoltuk az autókat, de cserébe gyönyörű természeti környezetben kirándulhattunk. A többiek megnézték a Keila Joa vízesést majd a tallini útépítések és a GPS készülékek tanácsinak dzsungelében érkeztünk a kempingbe.

 

2014. augusztus 17. vasárnap
Ma tallinni városnézés volt a program. Tündéri idegenvezetőnk segítségével megismerkedtünk olyan őslakosokkal, mint Hosszú Herman, Öreg Tamás és Kövér Margit - aki nem hiszi járjon utána :-) Délután a gyönyörű időben egy muzeális hajóval vitorláztunk a tengeren majd a városi sétát vacsora és forró csokoládé (rummal és chilivel!) tette teljessé.

 

2014. augusztus 18. hétfő
Siiri, az idegenvezetőnk ma az Észt Szabadtéri Múzeumba vitt el bennünket. Utána volt, aki viszament Tallinba, volt aki elindult keletnek, hogy elérjük az otthontól legtávolabbi kempingünket a Balti-tenger partján. Este az Ilona nap apropóján egy nagyon kellemes beszélgetésre gyűltünk össze az egyik előtető alatt. Sem az eső, sem a hideg nem tudta elrontani a jó hangulatunkat :-).

2014. augusztus 19. kedd
Mindenki kedve szerint válogathatott a 30 km-es körzetben fellelhető látnivalókból. Mégis a legfontosabb az volt, hogy megéreztük a baltikum igazi hangulatát az erdőkkel, kastélyokkal. Finom ételeket kóstoltunk - Jancsiék például a bécsi szeletet :-) - és akinek szerencséje volt az még egy gitár koncertre is betévedt egy erdei kis kápolnába. Este ismét jól lehült a levegő, volt aki a fűtést is beindította, de olyan is volt aki a kemping szaunájában kereste a felmelegedés lehetőségét.

2014. augusztus 20. szerda
Ez a nap Észtországban is ünnep, a programunkat ennek megfelelően kellett szerveznünk. A tengerben a hattyúk nem törődtek a munkaszünettel, ugyanúgy tündököltek, mint egy közönséges hétköznapon. A csoport férfi tagjaival meglátogattunk egy múzeummá alakított olajpala bányát, majd Tartu felé vettük az irányt. Szerencsére a gyorsan jövő és menő esőket út közben, vagy egy étteremből vészeltük át és estére megérkeztünk Vöru-ba, utolsó észtországi állomáshelyünkre.

 

2014. augusztus 21. csütörtök
Pihenőnap! Így félidő táján jól jött egy kis semmittevés, kocsi takarítás. Volt, aki bringázott a városban (Vöru) és a körülöttünk lévő csodálatos vörösfenyő erdőben, vagy vársot nézett, bevásárolt. Délután egy különleges élményben volt részünk: befűtöték nekünk a füstös és a finn szaunát is. Csilla és Tibor még a kis tóban is hűtötte magát. Este pedig a közös vacsora következett: bőséges és sokféle hagyományos észt étel került az asztalunkra, erősen veszélyeztetve a nyugodt alvásunkat.

2014. augusztus 22. péntek
Visszaértünk Lettországba, a mai éjszakát Rigában töltjük. Az út kalandos volt, sajnos ketten komoly útépítések közé tévedtek, de szerencsésen átjutottak a tengelyig érő sáron. A mai fő program a valamikori Szovjetunió Lett tagköztársasága szigorúan titkos polgári védelmi bunkerének meglátogatása volt - érdekes élmény. Este a kempingben a tegnapi vacsora összecsomagolt maradékát tettük a közös asztalra. Karcsi legnagyobb örömére, aki élvezettel fogyasztotta a füstült disznó farkakat.

2014. augusztus 23. szombat
A mai napot kizárólag Rigának szenteltük. Reggel busz jött értünk a kempingbe és vitt a rigai piachoz, ahol találkoztunk az idegenvezetőnkkel. A piac után következett egy kiadós városnézés, majd egy közös ebéd, ahol megkóstolhattuk Lettország különböző tartományinak söreit és hagyományos ételeit. A délutánt mindenki kedve szerint tölthette - keresztül-kasul csavarogtuk ezt a hangulatos várost.

 

2014. augusztus 24. vasárnap
Újra visszatértünk Litvániába. Az ország észak-keleti részén fekvő tóvidéken gyönyörű környék és kitartóan szakadó eső fogadott bennünket. Az esti megbeszélésen aztán parázs vita alakult ki arról, hogy Tallinn, vagy Riga a szebb város. Végül kiegyeztünk egy döntetlenben, meg abban, hogy a mai késésüket Jancsiék holnap egy bográcsos gulyáslevessel teszik jóvá.

2014. augusztus 25. hétfő
Tegnap este abban reménykedünk, hogy az eső reggelre eláll. Aztán mikor egész éjjel kopogott az autón, akkor már sejtettük, hogy itt az eső is más, mint otthon. Aztán úgy döntöttünk, hogy ha már kirándulni nem tudunk, akkor Jancsiék gulyáslevesét együk inkább délben, hátha délutánra javul az idő. Ki gondolná, hogy egy kempingben még csipetke is kerül a bográcsba? Pedig Évának köszönhetően így volt :-) A nagyon jó hangulatú ebéd után - valamikor 4 óra körül - végre elállt az eső és néhányan nekiindultunk szétnézni ezen a tavakkal szabdalt vidéken. Csodálatos! Heteket kellene itt eltölteni.

2014. augusztus 26. kedd
Kirándulásunk talán legszebb útján indultunk el Vilnius felé ma reggel. Megnéztük az Európa Közepe emlékhelyet, majd megérkeztünk a fővárosba és egyből betroliztunk a központba, ahol az idegenvezetőnk várt ránk. A város közös megismerése után mindenki kedvére bolyonghatott és persze a többség egy étteremben-kocsmában csillapította éhségét, vagy szomjúságát. Eddig még nem említettük: a balti sörök páratlanul finomak! Este még belehallgattunk egy orgona koncerbe, majd irány vissza a kempingbe. Sajnos Éva és Pali ma elbúcsúztak tőlünk, nekik holnap reggel korán haza kell utazniuk.

 

2014. augusztus 27. szerda
Mindenki nagyon friss volt: Karcsiék reggel nyolckor arra ébredtek, hogy egyedül állnak a placcon. Persze, hiszen a 30 km-re lévő kempingbe kellett 10-re átérni, ahonnan busszal indultunk neki, hogy megismerkedjünk a litván pogány istenekkel, az ősi fővárossal Kernavé-vel és a mézből készült szeszesitalok varázserejével. Ez utóbbiak valószínűleg a muzsika isteneivel vannak szoros barátságban, mert visszafelé a buszban kis csapatunk bizony dalra fakadt.

2014. augusztus 28. csütörtök
Amikor a naplót elkezdtük írni nem is gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan eljön az utolsó nap is. Délelőtt ráérősen készülődtünk, majd hajóval átmentünk Litvánia talán leghíresebb turisztikai nevezetességéhez a Trakai várhoz. Először egy kis sétát tettünk a városkában, majd egy idegenvezető segítségével kissé beleástuk magunkat a litván történelembe és szétnéztünk az újjáépített várban. A hirtelen érkező eső elől mindenki menkült, ahogyan tudott, hogy mire visszaindul  hajó addigra ismét napsütésben csodálhassuk a környéket. Este még egy búcsú vacsora következett, ahol némi nehézségek árán minden menü gazdájára talált. Végül következett a mosolygós-könnyes elköszönés, mert holnap reggel mindenki indul hazafelé. Hát, ennyi volt...

 

Az oldal tartalmának személyessé tétele és a biztonságosabb mûködés érdekében honlapunkon cookie-kat használunk. Az OK gombra kattintva kérjük, hogy hagyja ezt jóvá! Jognyilatkozatunkban részletesen leírjuk, hogy miképpen gondoskodunk adatai védelméről. A Jognyilatkozatot az EGYÉB menüpont alatt találja.