Montenegró
2019. 08. 24 - 09. 01.
Fényképes útinapló

 VENDÉGKÖNYV

2019. augusztus 24. szombat
Azt reméltük mindannyian, hogy a montenegrói egy emlékezetes nyaralás lesz, de azt nem gondoltuk, hogy rögtön az elején komoly kalandokban lesz részünk. Hosszú nap lett a mai, ami egyeseknek már tegnap elkezdődött. Szembesülve a balkáni állapotokkal, most értettük meg igazán, hogy milyen nagy értéke van a határok átjárhatóságának. Elszoktunk már attól, hogy órákat kelljen rostokolni egy határátkelő előtt, ami kellőképpen fel is bosszantotta a társaságot. Ezt csak tetézte a hatalmas jégeső, ami elkapott bennünket, és pillanatok alatt téli tájat varázsolt az utakra. Akinek szerencséje volt, még világosban kelhetett át a Tara-szurdok lélegzetelállító hídján. Az első, bemutatkozó „lakógyűlés” ezért kicsit hiányosra sikeredett. Viszont kiváló hangulatban kóstolgattuk a hazai pálinkákat, így aztán este 10-re, mire az utolsó egység is befutott, a csapat nagy része már nyugovóra is tért.

2019. augusztus 25. vasárnap
A mai napra annyi program jutott, hogy mindenki kedve szerint válogathatott. Akik a raftingot választották, azoknak inkább a felülről érkező vízzel (esővel) gyűlt meg a bajuk, amit csak a sisak védelme, és a mentőmellény melegsége enyhített valamelyest. De minden megpróbáltatás megérte! A zúgó folyóról nézve, a Tara szikláknak feszülő karcsú hídja, 150 m magasban, dörgés és villámlás közepette, nem mindennapi látvány, miközben egy szál drótkötélen suhannak el fölöttünk a bátrak, a kanyon két széle között. Majd legközelebb az is kipróbáljuk! Akik a szárazabb programot választották, azokra Montenegró leglátványosabb nemzeti parkja, a Durmitor várt. A monumentális sziklák, az óriási mélységek, a vad, érintetlen természet megismeréséhez elkel egy jó idegenvezető, egy biztos kezű sofőr, akire rá lehet bízni az életünket, olyan ösvényeken is, ahol csak két bárány fér el egymás mellett. Na és az sem baj, ha közben helyi zenét hallgathatunk a terepjáróban. Lélegzetelállító volt a Tara-szurdok peremének csak a közelébe merészkedni! A holdbéli tájon azt hihetnénk, hogy emberi életnek nyoma sincs. És mégis! Létezik egy 40 fős kis falu, melynek lakói a 4-5 méteres hótakarót jelentő télben is, másoktól elzárva, itt őrzik hagyományos életüket. Vajon meddig tehetik?

2019. augusztus 26. hétfő
Ez a nap javarészt az utazásról szólt. Zabljak-tól Buljarica-ig, észak-dél irányban majdnem átszeltük Montenegrót, ami a szerpentinekkel együtt is csak 175 km-t jelentett. Nem kellett rohanni, volt idő bámészkodni. Sok helyem megálltunk és gyönyörködtünk a tájban, ami rabul ejtett mindenkit. Csak hát a szemét… van még mit javítania egy önmagát öko államnak tituláló országnak. A főutak meglepően jó minőségűek, de rengeteg a sebességkorlátozás, amit csak a rendőrök vesznek komolyan, ők viszont nagyon. Ma egy szervezett programunk volt, az Ostrog kolostor megtekintése. Mint Mekka a muszlimoknak, olyan az Ostrog a montenegrói ortodox keresztényeknek. A zarándokok sokaságában kicsit kívülállónak éreztük magunkat, de a hely szelleméből ragadt ránk is egy csipetnyi. Ha más nem, a szakadékok melletti buszozás, mindenkinek emlékezetes marad, és mint építészeti emlék, lenyűgöző a kolostor. Egy jó báránysült, vagy egy sajttal gazdagon meghintett Durmitor specialitás persze minden ijedtséget képes feledtetni. És végre tenger! A szokásos esti összejövetelünket már a második állomáshelyünkön Buljarica-ban, a Maslina kempingben tartottuk meg.

2019. augusztus 27. kedd
Ma a kakasokkal együtt keltünk, hiszen 7.30-kor már vártak bennünket a buszok. Rögtön nekivágtunk a Virpazar-ba vezető szerpentinnek. Az öreg híd lábától indult el velünk a fedélzetén Flóra és Fauna, a két kedves kirándulóhajó, hogy egy picit megismerhessük a Shkodra-tó élővilágát. Ehhez Nikola, a kapitányunk, és egyben idegenvezetőnk rengeteg érdekes információval járult hozzá. Tőle tudtuk meg, hogy 200-nál több madárfaj fészkel itt, köztük pelikánok, kormoránok, és negyven halfaj él a vízben. A tó szinte soha nem fagy be, de pár éve olyan szibériai hideg tört a vidékre, hogy autóval is rá lehetett menni a jégre. A víz most kellemesen langyos volt, amikor beleugrottunk. Egy ízletes ebéd után sokaknak megfordult a fejében, hogy jó lenne ledőlni egy fél órára, de már jöttek is a buszok értünk, hogy elvigyenek bennünket az ország leghíresebb borászatába, a Plantaze-ba. Ebben a hatalmas földalatti bunkerben valaha a Jugoszláv Néphadsereg vadászgépeit rejtették el, ma viszont 2 millió liter nemes bort tárolóhelye. Öt féle kiváló nedűt kóstoltunk meg, helyi sajtokkal szervírozva, egy igazán elegáns borkóstoló keretében. Buszos hazaútunkon az üvegek kocogása elárulta, hogy többen szívesen vásároltak a legfinomabbnak talált kedvenc borokból. Aki nem aludt el a buszon, az is hamar nyugovóra tért a hosszú, tartalmas nap után.

2019. augusztus 28. szerda
Azt terveztük, hogy ez a nap majd a pihenés jegyében telik el. Azt is nagyon élveztük volna, hogyha csak elterülünk a tengerparton két fürdés között, de ki-ki talált magának izgalmas programot a kínálkozó lehetőségek közül. Csak 20 km-t kellett autózni Stari Bar-ig, ahol egy középkori város maradványai között lehetett bolyongani. Egyöntetű volt a véleményünk, hogy turisztikailag sokkal többet ki lehetne hozni ebből a helyből. A városkapuhoz vezető meredek utcácska már inkább rákészült a vendégekre. Kellemes kávézók, helyi specialitásokat kínáló éttermek, souvenir árusok tárháza várt bennünket. Aki tovább ment délre, Ulcinj-ig, az az ország leghosszabb homokos strandján mártózhatott meg az Adria 27 fokos vizében. A Maslina Kemping-ből nyugati irányba, séta távolságra van Petrovac, ami egy szépen kiépített, élettel teli üdülőváros. Félúton a Lucice öböl csodálatos fürdési lehetőséget kínált. A kemping környékén kellemes vendéglők csábítanak nagyon finom, bőséges és egyáltalán nem drága montenegrói ételekkel, amiket vétek lett volna kihagyni.

2019. augusztus 29. csütörtök
Izgalmas programok vártak ránk, ezért a tervezetthez képest korábban elindultak a lakóautók a következő kempingünkbe, Bijela városába. Nagy távolságot nem kellett megtenni, de az út jellemzően megint csak kanyarokból állt. Nem volt nehéz megtalálni Sveti Stefán panoráma parkolóját, ahol kizárólag csak kerek szemű, tátott szájú, fényképezőgépes embereket lehet látni. Montenegróban a legtöbb fénykép erről a szigetecskéről készül. Tovább haladva Budva belvárosa felé, úgy éreztük magunkat, mint a francia riviérán. Elegáns szállodák, diszkók vendéglők, hatalmas jachtok, üzletek, turisták, nyüzsgés. A parkolótól csak negyedóra sétára az óváros, ami kihagyhatatlan! Minden kicsi. Az utcácskák, a boltok, a vendéglők, és szerencsére, most még a tömeg sem volt nagy. A citadella nem csak sajátos hangulatú hely, de még a kilátás is pazar. Ide még vissza kell jönni, mint ahogyan a Kotori-öbölbe is. Csak végigautóztunk a parti úton, de alig tudtunk a forgalomra figyelni. Lenyűgöző a tengerbe szakadó sziklák látványa. A kempingben már régi barátok vártak ránk, persze nem üres kézzel, előkerültek a helyi pálinkák, sajtok, így az este kellemes beszélgetéssel telt el.

2019. augusztus 30. péntek
7:30-kor mindenki a buszban ült, és már indultunk is. Kicsit meglepődött a csapat, amikor az idegenvezetőnk ízes magyarsággal szólt hozzánk. Enikő négy generáción át őrizte meg a nyelvet, itt Montenegróban, és rengeteg érdekes információval, történettel szórakoztatott bennünket egész nap. Először az öbölből kapaszkodtunk fel 1600 m fölé, több megállással, ahonnan elképesztő volt a kilátás. Állítólag 25 hajtűkanyar van ezen a keskeny szerpentinen, de szerintünk csak minden harmadikat számozták. A Njegos mauzóleumhoz vezető 461 lépcsőt mindenki derekasan teljesítette, aki nekivágott. Megérte. Még ebéd előtt megálltunk egy olyan ponton, ahonnan a Shkodra-tóra kanyarulatára nyílt pazar kilátás. A Stari Most-ban elköltött ízletes fogások után nehéz volt ébren maradni a buszon, pedig még Cetinje, az egykori önálló Montenegrói Királyság fővárosa következett, királyi palotájával, és valaha szebb kort megélt érdekes épületeivel. Enikőtől azt is megtudtuk, hogy utolsó királyukat, I. Nikolát, Európa apósának nevezték, mert kilenc lányából négyet királyokhoz, hercegekhez adott férjhez, kiépítve ezzel a kis Montenegró kiváló nemzetközi kapcsolatait. A tartalmas nap után, jólesett a lubickolás a tengerben.

2019. augusztus 31. szombat
Elérkezett az utolsó nap. Ma 11-re érkezett értünk a kishajó. hogy a vízről is megismerhessük a Kotori-öböl csodáit. Először a Szirti Madonna szigetén kötöttünk ki, amit a hagyomány szerint hálából, a hazatérő tengerészek kövenként hordtak össze az évszázadok alatt. Innen Kotorba irányította hajónkat a kapitány. Útközben kostolót kaptunk a helyi sajtokból, szalámikból, és a papír vékonyra szelt njegusi sonkából, ami méltán világhírű. Kotor városán látszik, hogy a turizmusból él. A naponta itt kikötő hatalmas üdülőhajók népe teszi nyüzsgővé, és némileg üzletiessé ezt az egyébként gyönyörű várost. Tele van kicsi terekkel, szűk sikátorokkal, fényesre koptatott kövekkel, hangulatos vendéglőkkel, apró üzletekkel. A piacot sem szabad kihagyni. Kotorban forróság volt, ezért igazán jól esett egy gyors csobbanás az öböl vizében, mielőtt kikötöttünk Perast városkában. Ez az ősi település sokak kedvence lett, a hegyoldalra felkúszó ódon házaival, templomával, pazar kilátásával, amit a sétánk során megcsodálhattunk. Erre a napra a búcsúvacsora tette fel a koronát, aztán még egyszer összeültünk, hogy megbeszéljük az egész út tapasztalatait, és elbúcsúzzunk egymástól is. Egyöntetű volt a vélemény, hogy Montenegró helyenként még egy érintetlen csoda. Látni kell így, amíg még van rá lehetőség.