ANDALÚZIA 2018. 04. 17 - 05. 08.

FÉNYKÉPES ÚTINAPLÓ  VENDÉGKÖNYV

Szubjektív összefoglaló

A múlt év őszén amikor Zelena Feri felhívott bennünket telefonon, hogy újabb lakóautós programot szervez, akkor csak egy kérdésünk volt: tudsz autót adni az úthoz? Merthogy nekünk volt, de most nincs. Az, hogy nem megyünk, meg sem fordult a fejünkben, sőt annyira nem, hogy eredetileg más programot terveztünk erre az időszakra, de ez felülírt mindent, mert a Levanterrel, pontosabban Csillával és Ferivel el kell menni!!!

Azért szeretjük az útjaitokat, mert szervezett ugyan, de mégis megvan minden résztvevőnek a szabadsága. No meg nem utolsó sorban, helyettünk megkeresitek a látványosságokhoz eső legközelebbi kempinget, ott lekötitek a helyet, pontos GPS koordináták alapján lehet megtalálni az ajánlott – de nem kötelező- látnivalókat, megszervezitek a közös városnézést idegenvezetővel, stb.

Aki már összeállított saját maga számára akár csak egy-két hetes útvonaltervet a hozzá kapcsolódó kempingekkel vagy más szálláshelyekkel, tökéletesen tisztában van vele, hogy mire gondolok. És akkor nincs háztól házig szállító busz, idegenvezető – különösen, ha még magyar nyelvű is -, és még sorolhatnám.

A fentiek jegyében állítottuk össze az Andalúz körút szubjektív összefoglalóját. Nem kell megijedni, csak a legmeghatározóbbakat emeljük ki, bár ez sem kevés. A részletes program és annak megvalósulását mindenki olvashatta az „Úton vagyunk” oldalain.

Kezdjük az elején. Ahogyan többen is, már napokkal előbb elindultunk, tervünk az volt, hogy amit útközben Spanyolországból meg tudunk nézni, azt nem hagyjuk ki. A keleti parton ellátogattunk Valenciába, Alicantéba, Cartagénába, Murciába és Lorcába. Innen már irány az első közös kemping. A hely és a látvány azt hittük überelhetetlen. Barátaink sem akarták elhinni, amikor küldtük a képet a körülöttünk lévő havas hegyekről. Kérdeztük is Ferit, hogy erre a kempingre, hogyan bukkant, mert csodálatos helyen van.

A látvány…

Az indítás már nem volt rossz, a kis hét lakóegységes csapatunk hamar összebarátkozott, ami nem nehéz, hiszen egy nyelven beszéltünk, lakóautó és minél többet látni, élményeket szerezni, együtt lenni.

A hangulat alapvetően oldott volt, de azért egy kicsit emeltük, volt mivel, pezsgő, csicsa, papa-pálinka, mama-ropi…. Másnap további összekovácsoló közös buszos városnézés Baezában és Úbedában. Két ékszerdoboz.

Innen a „helyzet fokozódott”….

Córdoba, na ne, ennél nincsen szebb, gondoltuk…. az idegenvezetőnk is fokozta ezt az érzést. A patiók virágfalai, a bűbájos zsidó negyed és a Mesquita monumentalitása, szépsége, meg az egész város hangulata az édeskés narancsvirág illattal. Nehezen szakadtunk el.

Virág, narancs és illat

Jött a következő csoda, Sevilla. No itt is a szervezés bravúrja. Mikor célszerű ide érnünk? Természetesen, amikor a híres neves Feria van, mert azt látni kell, mondta Feri. Már megint igaza volt. Elegáns, hangulatos, igazi andalúz életöröm, zene, tánc, étel, ital és barátságos emberek. Bizony beálltunk táncolni hátizsákkal a hátunkon….. Fergeteges tűzijátékkal ért véget.

Mulassunk!

Sevilla, mint város is nagyon hangulatos, a mórok itt is meghatározó alapokat adtak a városépítészetnek, de mégis kicsit más. Először a Plaza de Espana, majd a Katedrális varázsolt el. Aztán jött az est fénypontja a Bikaviadal. Hatan (Zsuzsi-János, Hilda–Józsi és mi) bevállaltuk – és természetesen Feri erre is megvásárolta a jegyeket-, hogy élőben is végig nézünk egy bikaviadalt a 14000 fős arénában, amely cca. 95%-ig megtelt. Szerencsére mindig a torreádor győzött. Mi még utána a környező utcák hangulatát élveztük és beültünk egy étterembe, ahol zömmel a bikaviadal nézői ültek az előre lefoglalt asztalok mellett. Tudnak élni, jó volt köztük meginni egy-két pohár finom vino tintot.

Na, mi lesz?

A természet szeretetnek is adtunk, csillogó szemű „természettudós” vezetőnk olyan lelkesen ismertette a Donana nemzeti park állat és növényvilágát, hogy még az általunk „gaznak” minősített növény is féltett kinccsé változott.

Ruinas de Italico nem volt sem kötelező, sem ajánlott, mi kinéztük az útikönyvből és megnéztük. Kis kitérő, de megérte. Régi Római város, itt születettek Traianus és Hadrianus római császárok. Elsősorban a mozaikok csodálatosak.

Ízelítő a mozaikokból

El Puerto Osborn Bodega. Naná, hát hova is mehetnénk sherry kóstolásra, a legősibb, legnagyobb, legmeghatározóbb helyre, akik megalkották a bika jelképet is. A maradékot sem hagytuk ott……

Mi, a bevállalósak, négyen (Zsuzsi, János és mi), úgy döntöttünk, ha már Tarifában vagyunk, ki nem hagynánk egy marokkói tangeri kirándulást. Itt írták alá a „Tanger-i Egyezmény” néven ismert megállapodást, mely spanyol–francia egyezmény Tanger különleges státusáról szól. De nem ezért mentünk, hanem egy kis arab hangulatot magunkba szívni, bolyongani a bazárban. Rasid, az arab idegenvezetőnk gondoskodott a szórakoztatásunkról, még egy műbalhét is szerveztek nekünk, amelyben majdnem megverték…

A szégyenlős beduin asszony

Ronda, hát nem ronda. Tipikus eset, amikor egy magyar szó meghazudtolja önmagát. Ronda annyira szép, hogy megérne még akár két-három napot is. Bolyongani a kis utcákon, nagy sétát tenni ismét a híd alatt.

Átmentünk a híd alatt

El Torcal sziklarengeteg, olyan látványt kelt, mintha óriás gyerekek legó játszóháza lenne, aztán egy másik részén pedig éppen óriás kőpalacsintákat tálalnának nekik. Mikor elkezdett esni a hó, de sajna hamar elolvadt, akár a porcukor is látszott volna.

A Lobo Parkot kár lett volna kihagyni. Bár a nagy villámlással és dörgéssel járó eső kicsit elijesztette a szép állatokat, de a gondozó-vezető által a vedrekben megzörgetett étel hamar visszacsalogatta őket a kerítéshez. A szép szőrük és egészséges állapotuk igazolja az odaadó gondozást.

Malaga. Itt találkoztunk először Gabival, aki - bátran állíthatjuk, és a többi útitársunk nevében is - az idegenvezetők gyöngye. Nem rohan, hagy időt a nézelődésre, fotózásra, nem tömi tele a fejeket évszámokkal, annyit és akkor, ami kell, de sztorizik, a napi dolgokat, érdekességeket megosztja utasaival. Nem is volt kedvünk műemlékekbe visszamenni, csak úgy lődörögtünk, magunkba szívtuk ennek a kedves városnak a hangulatát, és ezt fokoztuk azzal, hogy megittunk az El Pimpiben egy kávét egy pohár finom malagabort, és élveztük az utca nyüzsgését.

Egy Pimpis bögre

Még hogy nem lehet fokozni…..
Caminito del Rey. Aki teheti, és főleg arra jár, ne hagyja ki. Maga a csoda. A hely és ahogyan felújították a „munka trepnit”, hogy élvezhető legyen mindenki számára, minden elismerésünk. De a szervezés profizmusa a délutáni időpont kiválasztása is, amikor a legjobb fények voltak.

Ezt látni kell….

Lélegzetelállító….

Granada, dalok, könyvek dolgozták fel szépségét, hangulatát. Az Alhambra és „Felhamra” történeteit, épületeinek és kertjének gyönyörűségét megint Gabi közreműködésével fedezhettük fel. Életre szóló élmény. Mi még felültünk egy kis városnéző Dottóra amely a szűk utcákban falhoz lapította a sétálókat, de már kamerákkal a kézben várták, hogy megörökítsék a látványt. Már kezdtük megszokni, hogy még mindig lehet fokozni az élvezeteket. Sikerült. Flamenco táncest vacsorával. Fergeteges. Biztos vannak még náluk is jobbak, de nekünk ők voltak a legjobbak. Szívből jövő táncukkal a mi lelkünket is megérintették.

A vérében van …..

Az utolsó pihenő napon már lelkileg is készültünk a hazatérésre, legalább is mi. Voltak olyan szerencsések, akik még ráértek, nem kellett időre hazaérniük.

Levezetőként kiautóztunk a Cabo de Gata világítótornyához.

Mindazt a szépséget, amit Andalúzia adott számunkra örökre megőrizzük és bár készültünk már, hogy egyszer elmegyünk, de így sokkal könnyebb és jobb volt. Hogy visszamegyünk néhány helyre, az biztos.

A beszámolóban megemlített helyek, városok csak töredéke a látottaknak, és a többi is nagyon szép volt. Ha mindről írnánk, akár csak egy-egy sort, regény lenne.

Köszönjük Csilla és Feri. Ez is szép munka volt, ahogyan a korábbi utak.

És köszönjük útitársainknak is, mert ez az út így együtt volt nagyon jó. Remek csapat, reméljük lesznek még közös útjaink.

Kovács Zoli és Ica (Kozolék), törzsutasok