FacebookYoutubeFeed

ŐRSÉG

 

orseg

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.


GPS: 46° 52′ N, 16° 22′ E
Ismertetőnk egy 2016. júliusi kirándulás alapján készült.
orseg map


Július közepén egyhónapos szlovéniai útról hazatérőben határoztuk el, hogy pár napot az Őrségben töltünk. Ez a tájegység valahogy mindig kimaradt, akkoriban is - sok évtizede -, amikor hivatalos- és magánutak sokaságával jártuk be keresztbe-kasul az országot, és az utóbbi 25 évben is, amikor már lakókocsival, majd lakóautóval tettünk jó pár kirándulást itthon is. Az előzetes várakozásunk a médiában és mindenhol máshol megjelent, látott és hallott információk alapján talán túlzottan is magas volt.

Első gondunk a kemping választás volt. Internetes adatbázisunk, mely szerte Európában több, mint 30.000 kempinget sorol fel - köztük 250-et Magyarországon -, és tucatnyi országban használtuk már sikeresen, egyetlen táborhelyet sem jelez az Őrségben. Hasonló a helyzet az ADAC katalógusával is. Szerencsére azért velünk volt Magyarország kempingtérképe, melyen Őriszentpéteren két helyet és Hegyhátszentjakabon egy kempinget találtunk. Előbbiekről az interneten történt keresgélés során kiderült, hogy csak sátorozókat fogadnak. Maradt egyetlen lehetőségnek az Őrség szélén, már Göcsej közelében lévő Hegyhátszentjakab.

  

Itt egy a ’60-as években kialakított mesterséges tó, a Vadása-tó - melyről a kemping is kapta a nevét - mellett kiterjedt üdülőtelep alakult ki. Ennek része a jó 50 parcellás kemping, kulturált, korrekt infrastruktúrával (http://vadasacamping.hu/). Több bungaló is áll a vendégek rendelkezésére. A terület többnyire fás, a vizesblokk tisztántartott, tágas, de magán viseli a szocializmus éveiből maradt építési jegyeket. A kempingnek van saját büféje, a közelben több vendéglátóhelyet is találhatunk. A környék számos kirándulási lehetőséget kínál, a tó strandolásra és vízisportokra is alkalmas. Legfőbb hiányossága a helynek, hogy a jelentősebb turisztikai látványosságok viszonylag messze, akár 25-30 kilométerre vannak.

Muraszombat felől érkezve Magyarszombatfánál lépjük át a határt. Őriszentpéter érintésével jutottunk el a kempingbe. Kellemes dombos-erdős vidéken autóztunk.

Másnap motorral jártuk be a fontosabb nevezetességeket. Elsőnek az Őrségi Nemzeti Park irodájában lévő információs központot kerestük fel. Itt, ha nem is túlzottan bőséges, de elegendő anyagot - térképeket, ismertetőket - tudtunk kapni.

A település legjelentősebb műemléke a Szalafő felé vezető út mellett az Árpádkori Szent-Péter templom. Tovább menve érjük el Pityerszert, az Őrségi Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Itt eredeti helyén és állapotában megmaradt talán féltucatnyi lakóház, a hozzátartozó gazdasági épületekkel. Gondos felújítás után többségüket korabeli bútorokkal és felszerelési tárgyakkal rendezték be. Az egyik pajtában játszóház működik, ahol animátorok irányításával régi játékokkal játszhatnak a kicsik. Néhány tematikus kiállítás is helyet kapott az épületekben. A Néprajzi múzeum vitathatatlanul az őrségi kirándulás egyik fénypontja, és kihagyhatatlan.

Érdemes egyik-másik szerbe betérni. Ezek a hagyományos falustruktúrától eltérő település részek sok érdekes dolgot rejtegetnek. Felsőszer például a neves őrségi magolajosok bázisa, itt több háznál is árusítják a termékeket.

orseg1

Az őrségi kirándulás szintén kihagyhatatlan látnivalója egy másik Árpádkori templom Veleméren. Itt, ha szerencsénk van, és az az idős hölgy vezet, aki nekünk mutatta be az 1270-ben épült templomot, nagyon sok érdekes dolgot hallhatunk az épületről, a XIV. századból való freskókról, az egyes ablakok szerepéről a jeles csillagászati forduló napokon, és magáról a településről.

Az Őrség településein számos tájház és fazekas ház működik régi, szalmatetős épületekben. Közülük a Magyarszombatfai Fazekas házat emelnénk ki. Más régi népi építészeti emléket is érdemes megemlíteni. Ilyen Pankaszban a domb oldalában álló 1755-ben épített harangláb. És ha szerencsénk van, a közelében egy gerendaházban lévő kovácsműhelyt is meglátogathatunk.

Egyébként az Őrség falvai nagy csalódást okoztak. Nagyon sok a rendetlen, elhanyagolt porta, a szocializmus éveiből itt maradt, és mára ugyancsak lepusztult kockaház. Jószerével csak az idegenforgalmat kiszolgáló épületek - panziók, csárdák, egy-egy magán üdülőház - vannak rendben tartva.

A kempingből gyalogos sétát tehetünk a tó körül. A duzzasztás következtében itt tulajdonképpen két tó jött létre. Az alsó, nagyobb üdülőtó, partján stranddal, stéggel és számos üdülőházzal. Míg a felső megmaradt eredeti vadságában és többnyire a horgászok használják. A két tó között összeszűkül a meder, és egy kis hídon lehet lekeresztezni a patakot.

 

Kicsit nagyobb túra elmenni Szőcére, ahol egy újabb Árpádkori templom mellett egy kisebb tájvédelmi körzet, a mohos láp ígér érdekes sétálási lehetőséget. A nemrég átadott látogatóközponttól, az EU pénzből épült Lápok Házától indul egy kb. két kilométeres körút. Egyik irányban egy murvás erdei úton haladhatunk, míg másik irányban a vizes rét fölé cölöpökre épített fapallókon vezet az ösvény. Itt - ha megfelelő időben keressük fel - tucatnyi egyedi növényt csodálhatunk meg virágzás közben.

Érdemes felkeresni még Őrimagyarósd határában egy régi földvár maradványait. Itt a korábbi megerősített nemesi kúriát a török időkben rombolták le, de a kettős földsánc még ma is szépen kivehető. A területen történelmi emlékhelyet alakítottak ki. Az innen kempingünkhöz visszavezető Malomgát tanösvény csalódást okozott, a szép vidéken sétálva nem tudtuk felfedezni a táblákon jelzett nevezetességeket, és a területet elhanyagoltnak érzékeltük.

Őrségi kirándulásaink során sok gólyát láttunk, réteken sétálva élelmet kerestek, vagy a települések villanyoszlopain lévő fészkekben próbálgatta az új nemzedék szárnyait. De találkoztunk őzzel és rókával is.

Érdekes napokat töltöttünk az Őrségben, sok szép dolgot láttunk, de összességében az előzetes várakozásokkal szemben maradt hiányérzetünk.

 

KERESÉS

Bike Cafe Kerékpárüzlet és Szerviz
Az oldal tartalmának személyessé tétele és a biztonságosabb mûködés érdekében honlapunkon cookie-kat használunk. Az OK gombra kattintva kérjük, hogy hagyja ezt jóvá! Jognyilatkozatunkban részletesen leírjuk, hogy miképpen gondoskodunk adatai védelméről. A Jognyilatkozatot az EGYÉB menüpont alatt találja.
További információ OK