FacebookYoutubeFeed

KAPRUN - ZELL am SEE (AUSZTRIA)


Kaprun fejléc

1. A pályarendszer bemutatása

Az Európa Sírégió névre keresztelt terület Ausztria egyik legrégebbi és máig legnépszerűbb síparadicsoma.  Kaprun felett a Kitzsteinhorn-gleccseren akár egész évben sielhetünk, míg Zell am See pályái 2000 m magasból főleg erdős területen vezetnek le a völgybe. Természetesen mind a kezdők és haladók, valamint a snowboardosok is találnak itt kedvükre való pályákat. A terület nagyon felkapott a sielők körében, ezért számítsunk rá, hogy - főleg főszezonban - bizony nem leszünk egyedül.


Pihenő sielés közben2. Pályák mennyisége, sífelvonók száma, jellege, sítérkép

A Zell-tó mellett fekvő Zell am See-ből a Schmittenhöhe, a néhány kilométerre fekvő Kaprunból a Kitzsteinhorn és a Maiskogel pályái érhetők el. Szép időben javasoljuk, hogy a Kitzsteinhorn csúcsánál sétáljunk át a 360 méter hosszú alagúton, amelynek kijáratából a 3798 méter magas Glossglockner panorámájában gyönyörködhetünk. A sífutó pályák hossza több, mint 200 km.

Kaprun (800-3029m): összesen 41 km sípálya, amelyből
3 km fekete, 16 km piros és 22 km kék jelzésű;
1 gleccservasútgleccservasút, 4 kabinoskabinos felvonó, 5 ülőülő lift és 10 húzólifthúzó lift
A síterület honlapja a következő: www.kitzsteinhorn.at

Zell am See (757-1965m): összesen 77 km sípálya, amelyből
25 km fekete, 27 km piros és 25 km kék jelzésű;
7 kabinoskabinos felvonó, 10 ülőülő lift és 10 húzólifthúzó lift
A síterület honlapja a következő: www.zellamsee-kaprun.com/winter


Kaprun sítérkép Zell am See sítérkép


3. Bérlet árak:  felnőtt              gyerek
    napi jegy      42 EUR            21 EUR
    2 nap           80 EUR            40 EUR
    6 nap         202 EUR           101 EUR

A bérlet árak a 2010/2011-es főszezonra vonatkoznak. A napi jegy vagy csak Kaprun, vagy csak Zell am See pályáira, míg a többnapos bérletek az egész Európa Sírégióra érvényesek. A teljes árlistákról és a kedvezményekről az előző pontban említett honlapokon kapható napra kész információ.


4. Odajutás, javasolt és alternatív útvonalak

A Zell am See-be utazáshoz két útvonalból is választhatunk. Vagy a Budapest-Bécs-Salzburg autópálya után a 178-as és a 311-es úton  érkezünk meg. Ebben az esetben 80 km-t kell pályán kívül autózni, a teljes távolság 620 km. Alternatívaként  szóba kerülhet a Budapest-Parndorf-Eisenstadt-Wiener Neustadt-Bruck-Liezen-Bischofshofen-Zell am See útvonal is. Kb. 130 km-t kell megtennünk autópályán kívül, de a kisebb távolság (585 km) miatt, illetve azért, hogy  az egyre kaotikusabb Bécset elkerüljük, érdemes mérlegelni, hogy melyiket válasszuk. Ausztriában a 3,5 tonna alatti lakóautók a személykocsikkal azonos kategóriába esnek az autópálya matrica vásárlásakor.


5. Kemping elhelyezkedése, jellemzése, árai

Kaprunban a Camping zur Mühle (****) tart egész évben nyitva. A sípályák felé vezető úton bal oldalon a patak partján található, kiszolgáló épülete tágas, korszerű. Lakóautók szennyvizének leengedése a csatornaösszefolyóknál lehetséges, a WC ürítésére az épületben alakítottak ki helyet. Víz a ház falán levő csapokból vételezhető. Téli időszakban érkezéskor a patak túloldalán elhelyezkedő Gasthof zur Mühle recepcióján kell bejelentkezni, fizetés természetesen bankkártyával is történhet. A vendégek a Gasthof szaunáját ingyen használhatják. Január-februárban célszerű a helyet előre lefoglalni. A 2005-ös napi árak télen a következők: felnőtt  5.90 EUR, gyerek 4.00 EUR, lakóautó 6.50 EUR. Az áram fogyasztás alapján fizetendő. Elérhetőségek: www.kaprun.at/muehle  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Tel: +43 (0) 6547/8254

További egész évben nyitva tartó kempingek a környéken:
Camping Südufer: Zell am Zee, Seeuferstrasse 196. www.camping-suedufer.at
Seecamp: Zell am Zee, Thumerbacherstrasse 34. www.seecamp.at


6. Síterep és kemping közti útvonal, síbusz

A gleccserre induló felvonók parkolója a kempingtől 6 km-re van. Az ingyenes piros és zöld jelzésű síbusz is megáll közel a kemping bejáratához, a követési időköz 20 illetve 30 perc. A síbusz előnye, hogy egészen felvisz a felvonók induló állomásához, ha kocsival megyünk, akkor sokszor a nagy parkoló túlsó feléből kutyagolhatunk a felvonóhoz.

A Zell am See melletti síterep eléréséhez (Schmittenhöhe) vagy át kell szállni egy másik (kék jelzésű) síbuszra, vagy kocsival kell elmenni a kb. 10 km-re lévő felvonókhoz.


7. Szórakozási lehetőségek

Kaprunban a síelés után az uszodában és a szaunában lazíthatjuk el fáradt izmainkat, de természetesen éttermek és diszkók is várják a szórakozni vágyókat. Kiegészítő sportként a tenisz, squash és a curling áll rendelkezésre.


8. Szerintünk...

Ausztria egyik legnépszerűbb, nagy forgalmú síterepe található itt. A szolgáltatások színvonala és árai is ehhez mérhetőek. Mindkét területet végigsíelve igazán változatos pályákkal találkozhatunk. Az iskolai síszünetek idején zsúfoltságra kell számítani.

 

Raktrak munka közben

KERESÉS

Bike Cafe Kerékpárüzlet és Szerviz
Az oldal tartalmának személyessé tétele és a biztonságosabb mûködés érdekében honlapunkon cookie-kat használunk. Az OK gombra kattintva kérjük, hogy hagyja ezt jóvá! Jognyilatkozatunkban részletesen leírjuk, hogy miképpen gondoskodunk adatai védelméről. A Jognyilatkozatot az EGYÉB menüpont alatt találja.
További információ OK