Lakóautózás - azoknak, akiknek a világ megismerése életforma


Örömmel jelenthetjük, a kísérlet sikerült, sõt a kísérleti alany nemhogy nem halt bele, hanem reményeink szerint új erõre kap, és tovább erõsödik!

Kedves Olvasónk!

Bizonyára Ön is emlékszik, hogy az I. Lakóautó Börzét beharangozó levelünkben bevallottuk, hogy kíváncsiságból döntöttünk a rendezvény megszervezése mellett. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen a magyar kereslet-kínálat, hogyan alakulnak az árak, és ami a legfontosabb, beszélhetünk-e egyáltalán magyarországi lakóautó piacról?

Megkaptuk a választ, amit hamarosan Önnel is meg fogunk osztani, elõbb nézzük, mi is történt?

Arra nem számítottunk, hogy lesz, aki már szombaton megérkezik, de megoldottuk, hogy bent tudjon aludni a telepen. Reggel, fél 8-kor megnyitottuk a kapukat, és jöttek szépen sorban a lakóautók. Nem akadt két egyforma! A beállás gördülékenyen ment, szerencsére nem lett szûk a hely, sõt kiderült, hogy még legalább 20 autót el tudnánk helyezni. 37 autót regisztráltak, és 31-et el is hozott a gazdája. Jó volt látni ennyi magyar lakóautót egyszerre.

Egy kis statisztika: a járművek átlagos életkora 10 év, futásteljesítménye: 90 000.- km, és a kikiáltási ára 5 880 000.- Ft volt. Az árakat kicsit magasnak tartottuk. Az volt az érzésünk, hogy az eladók sokat rátettek azért, hogy legyen mibõl engedni, de ez érthetõ. Még nehéz mihez viszonyítani. Elõször csak a résztvevõk mustrálgatták egymás autóit, de aztán megérkeztek az érdeklõdõk is. Nem nagy tömegben, de folyamatosan, és még 3 óra után is jöttek, amikor már szinte üres volt a placc.

A bevezetõben feltett kérdésre a válasz tehát igen. Létezik magyarországi lakóautó piac! A kínálati oldal adott, bizonyára a kereslet is, csak nehezebb megtalálni és felkelteni az érdeklõdését. Ezen kell még sokat dolgoznunk, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke. Mi megpróbáltuk.

A kísérletezést nem hagyjuk abba, tavasszal újra meg fogjuk rendezni a Lakóautó Börzét, bízva abban, hogy addigra a keresleti oldal is kialussza téli álmát.

Azoknak, akik elhozták bemutatni a lakóautójukat, külön köszönjük a részvételt. Jó állapotú, gondozott autókat láthattunk, érezni lehetett, hogy a többség komolyan vette, hogy itt akár el is lehet adni. Az ajánlatunk mindenki számára, aki lakóautót szeretne eladni, továbbra is él. A weblapunk használt autó rovatában ingyen megjelentetjük az autó fényképeit és leírását. Csak küldjék!

A vasárnapi eseményekrõl bizonyára másoknak is volt véleményük, nem csak nekünk. Annak külön örültünk, hogy akadt, aki ezt meg is írta nekünk. Íme egy idézet:

"Köszönöm a vasárnap megtartott lakóautó börze színvonalas megrendezését. Annak ellenére, hogy nem tudtuk eladni az autót, nagyon jól éreztük magunkat. Sok ismerõssel beszélgettünk, olyan volt, mint egy lakóautós találkozó. Érdeklõdõk is szép számmal megnézték kedvenceinket. Élni szeretnék az Önök által felajánlott lehetõséggel, a honlapjukon szeretném hirdetni a lakóautómat." Hohmann Péter (Eger)

A következõ, és egyben legfontosabb esemény az életünkben a február közepén megrendezésre kerülõ budapesti Karaván Szalon lesz, amire már elkezdtük a készülõdést. A várható eseményekrõl, a kiállításra kerülõ autókról, akciókról folyamatosan hírt fogunk adni, és természetesen Önt is elvárjuk a kiállításra. Mi nem alszunk téli álmot.


Üdvözlettel:

Zelena Ferenc és Bánfai Zsolt