Lakóautózás - azoknak, akiknek a világ megismerése életforma


Játék a nevekkel, avagy tudja Ön, hogy mit jelentenek a Baron, a Duke, és a Prince szavak vagy a CPT mozaikszó? Aki kicsit is ismeri az Elnagh lakóautókat, az egyből vágja a választ: ezek a modellcsaládok márkanevei. Igen, ez is igaz, de mi a szavak valódi jelentése? Erre is választ kaphat a mai hírlevelünkben, annak apropóján, hogy a 2009-es Elnagh modellek már megtalálhatók a weblapunkon.

Kedves Olvasónk!

Manapság a szenzációhajhász média ezer csatornán sugározza felénk a gazdasági válságról, az államcsődről, a pénzügyi összeomlásról szóló tudósításokat. Ahogyan mondani szokták, még a csapból is válságos állapotban folyik ki a víz. Ettől nekünk persze pánikba kellene esnünk, olyan cselekedetekre kellene ragadtatnunk magunkat, amit egyébként nem tennénk meg, és fel kellene borítanunk a megszokott életvitelünket. Azt, hogy gazdasági, pénzügyi válság van, ma már senki nem vonja kétségbe, de tenni csak igen kevesen tudnak ellene.

A helyzet tehát adott, alkalmazkodni kell hozzá, az viszont nem mindegy,hogy hogyan. Ha egy cég leépít, nem fejleszt, nem költ marketingre, átvészelheti a nehéz időket, de a jövőjét éli fel. Számos sikertörténet bizonyítja, hogy egy recesszió után azok a cégek tudtak robbantani, akika válságos időkben a termékfejlesztésre fordították a legtöbb erőforrást.

Az Elnagh 2009-es kollekciója minden eddiginél ütősebbre sikerült, és eza jelenlegi helyzetben számunkra több, mint megnyugtató. Egy nagyonfontos üzenet a kereskedők és a vásárlók számára is, hogy az Elnagh a válságból való kilábalásra az előremenekülést választotta.

És most jöjjön a beígért nyelvészkedés. Bizonyára Ön is tudja, hogy az autógyárak különböző márkáiknak előszeretettel adnak olyan nevet, ami nem kizárólag fantázianév. Ilyen pl. a Passat, a Golf vagy a Volga. Az viszont ritkán fordul elő, hogy a név jelentése is annyira jellemző lenne a kocsira, mint az Elnagh esetében. Hogy miért? A Baron, a Duke és a Prince ugyanis egymás fölé helyezett rangokat jelent. Magyar fordításban báró, herceg és uralkodó. Ahogyan ezek a címek egymást követik a ranglétrán, úgy épülnek egymásra felszereltségükben, szolgáltatásaikbanaz Elnagh márkái is.

Mi magunk között, csak három, négy és öt csillagos márkákként szoktuk emlegetni a Baron, a Duke és a Prince termékcsaládot, és talán ez a megközelítés a legtalálóbb. Hogy miért? Gondoljon csak bele! Egy átlagos három, négy vagy öt csillagos szállodai szoba alig tér el egymástól, hiszen ugyanaz a funkciója. Szabályozott benne a hőmérséklet, tartozik hozzá fürdőszoba, van minibár, kényelmes az ágy és lehet benne TV-t nézni. Amiben viszont a szállodák jelentősen eltérhetnek egymástól, az a kiegészítő szolgáltatások köre és színvonala, és nincs ez másképp az Elnagh lakóautók esetében sem.

A Baron*** a turista osztály. Minden alapvető igénynek megfelel. Ideális "beugró" autó a lakóautózást most kezdőknek. Egyszerű és strapabíró.

A Duke**** azoknak való, akik már nem érik be az alappal. Számukra a funkcionalitás mellett a belső berendezés esztétikai megjelenése is fontos.

A Prince***** azok számára készült, akik szeretik, igénylik és hajlandók megfizetni a luxust. Egy igazi csúcsmodell, amibe bele lehet szeretni örökre.

A három termékcsalád 11 alkóvos és 11 félintegrált modellje közül - ami összesen több, mint 40 variációt jelent - bizonyára tudunk az Ön számára is megfelelő lakóautót ajánlani.

Kattintson az alábbi linkre, ahol elolvashatja a legújabb Elnagh modellek műszaki leírásait, megnézheti a legfrissebb képeket, és megtalálja az aktuális árlistánkat is! http://www.levanter.hu/uj-autok/elnagh.html


Apropó, előre menekülés. Még egy fontos információt szeretnénk megosztani Önnel. Az Elnagh-hoz hasonlóan mi sem állunk le a fejlesztéssel, sőt! Töretlenül bízunk abban, hogy a lakóautós turizmus terjedése hazánkban is folytatódik, legfeljebb a növekedés üteme csökken. Bízunk a jövőben, ezért 2009-től egy új márkával bővítjük a palettánkat, ami nem lesz teljesen ismeretlen a magyar piacon. Hogy melyik ez a márka, az egyelőre maradjon titok, de néhány információt azért megosztunk Önnel.

Ez az a márka,

...melynek Európában egyedül quad szállítására alkalmas lakóautója is van.

...mely szintén egyedülálló módon gyárt 7 fő utazására alkalmas autót is.


Ígérjük, nem hagyjuk kétségek között. Ön, mint hűséges hírlevél olvasónk, az elsők között fogja megtudni a választ.


Üdvözlettel:

Zelena Ferenc és Bánfai Zsolt


u.i.: Hűha! Majdnem elfelejtettük elárulni, hogy mit jelent a CPT mozaikszó? Íme a válasz: CPT = Camper Per Tutti, vagyis lakóautó mindenkinek. Ha szeretné megtudni, hogy hogyan lehet kerekesszékkel használni ezt a mozgáskorlátozottak számára készült speciális lakóautót, akkor kattintson az alábbi linkre: http://www.levanter.hu/uj-autok/sea-cpt.html

u.u.i: Csak egy apróság. Az alábbi linken az új Prince 55-ről láthat egy rövidke kis amatőr videó felvételt: http://www.youtube.com/watch?v=v6Mbxcnx0rA