FacebookYoutubeFeed

SZICÍLIA


Az ismertető 2008-as, személyes tapasztalatok alapján készült.



1. Odajutás, tranzit országok

Szicília zászlajaSzicíliát alapvetően két módon lehet megközelíteni. Az egyik lehetőség közel 2000 kilométeres autózás után Villa San Giovanniból vagy Reggio di Calabria-ból fél órás kompolással (a max. 60 napos returjegy 58 €) átkelni Messina-ba, vagy megközelíthetjük 10-23 órás kompolással több olasz kikötőből. Szóba jöhet Genoa, Livorno, Salerno, Nápoly, de Budapesttől ilyenkor is számolni kell 1000-1500 kilométeres autózással. Villa San Giovanni-ból folyamatosan indulnak kompok, a menetrend előzetes tanulmányozására, vagy jegy elővételre nincs szükség. A ritkán járó hosszabb vonalakon feltétlenül indokolt az előzetes tájékozódás, sőt a helyfoglalás is.

A sziget zászlaja a háromlábú Medúza szimbólumával.


2. Körutazás hossza, szükséges időtartam, javasolt időpont

A sziget körbeautózása mintegy ezer kilométer. Ez pár száz kilométerrel több, ha belső célpontokat is fel kívánunk keresni. Tekintettel a nagy távolságra két-három hétnél kevesebbre nem éri meg az utat tervezni. Ez elegendő a sziget bejárására és még strandolásra vagy búvárkodásra is futja. A szezon - lévén Földközi-tengeri terület - 12 hónapos, de a kempingek jelentős része csak április vagy május elején nyit, és szeptemberben vagy októberben bezár. Ezen belül június, július, augusztus és szeptember kimondottan meleg és száraz, bár ez utóbbi hónapban kezdődik az esős időszak. Májusban kellemes a hőmérséklet és a tengerben is lehet már fürödni.


3. A lakóautózás elterjedtsége, ismertsége

A lakóautóval járó turistáknak Szicília régi kedvelt célpontja. Minden ismert lakóautós nemzet, még az igen csak távoli Nagy-Britannia is szép számmal képviselteti magát a szigeten, de túlsúlyban a németek és hollandok vannak. A helyiek, elsősorban hétvégéken és a főszezonban (július-augusztus) jelennek meg szép számmal.


4. Utak minősége, útjelzések

Szicíliának elég kiterjedt, elsősorban az északi és keleti területeket lefedő autópálya hálózata van. Bővítése a délkeleti területen folyamatban van. Az autópályák mintegy fele - a szárazföldön dél felé vezető A3-as Salernótól délre eső szakaszával együtt - ingyenes. Az egyéb főutak lakott területen kívüli szakaszai jól járhatóak, bár torlódások előfordulnak. Az utakon alkalmazott közlekedési táblák megfelelnek az itthon megszokottaknak, a jelzések jók, de GPS navigációs rendszer használata mindenképpen megkönnyíti az utazást.


5. Parkolás

A városok belső területein itt is nehéz parkolni, sok a fizetős terület, de azért némi gyaloglás árán mindig lehet megoldást találni.


6. Forgalom, közlekedési sajátosságok

A sűrűn lakott szigeten, különösen a tengerpartok és nagyobb települések közelében a forgalom nagyon erős. A sajátságos közlekedési kultúrát nehéz megszokni. Olaszország más területeihez hasonlóan, itt is jellemzőek a kaotikus közlekedési állapotok. Általános a szabálytalan parkolás, az össze-vissza száguldozó motorosok hada, a forgalmat inkább akadályozó, rosszul programozott forgalomirányító lámpák sokasága. Rendszeresek a forgalmi dugók, még a csúcsidőn kívül is. Ezért azután - különösen a nagyméretű lakóautókkal - nehéz a közlekedés.


7. Kempingek, kempingkártyák használata

Az ADAC katalógusa 35 kempinget sorol fel a szigeten, ennél nem sokkal több van. Az olasz osztályozás szerint döntően három csillagosak, de két illetve négy csillagos is van szép számmal. Ezek a kempingek kivétel nélkül a tengerparton vannak. A kempingek általában tipikus olasz táborhelyek (kis parcellaméret, 3-4 Amperes áramcsatlakozás, szerényebb felszereltségű vizesblokkok, fő szezonban személykocsik külső parkolóban, sok állandó vendég, esetenként délutáni csendespihenő).

Az FICC kártyára engedményt több helyen adnak, de a kempingek mintegy fele tagja valamelyik előszezoni kedvezményt adó rendszernek.


8. Éjszakázó helyek

Elvileg nem nagyon lehet és az Olaszországról szóló közbiztonsági hírek sem nagyon biztatnak a kempingen kívüli éjszakázásra. Még a tengerpartokon se nagyon láttunk helyieket, akik Olaszország más részein gyakran kiállnak - általában a hétvégeken - egy-két éjszakára. A katalógus szerint szép számmal van viszont lakóautó parkoló, ahol többnyire valamilyen szolgáltatás (víz, leürítés, esetleg villany vagy WC) is rendelkezésre áll gyakran a kempingek kedvezményes előszezoni áraitól nem sokkal eltérő díj fejében.


9. Lakóautós infrastruktúra kiépítettsége

Szinte minden kempingben és lakóautó parkolóban van vízvételi és chem-WC ürítési, sok helyen szennyvíz leeresztési lehetőség. Külön infrastruktúrája (nyilvános leürítőhelyek, alkatrészüzletek, stb.) nem alakult ki ennek az életformának.


10. Bankkártya elfogadás

Szinte mindenhol elfogadják a nálunk használatos és Magyarországon kibocsájtott kártyákat. Azért célszerű készpénzt is tartani magunknál, mert többször szembesültünk azzal, hogy terminál hibára hivatkozva nem tudtunk kártyával fizetni.


11. Autópályák, díjak

A szigeten az autópályák mintegy fele fizetős. Kapus rendszert használnak. A díjak lakóautóra 2008-ban: Messina-Milazzo (kb. 25 km) 1,90 €, Barcellona-Finale (kb.100 km) 5.30 €, Castelnuovo-Buonfornello (kb. 33 km) 1.8 €, Giare-Messina (kb.60 km) 3.10 €, azaz mintegy 5-6 cent/km.


12. Nem szokásos turisztikai célpontok, fényképek

Szicília gazdag történelmi emlékekben. A görög időket idézik a színházak romjai Siracusa-ban és Taormina-ban a Templomok völgye. A számos római kori emlék közül kiemelkedik az amfiteátrum maradványa Siracusaban.

Taormina  Taormina  Siracusa

Az elmúlt 6-8 évszázad emlékei szinte mindenhol fellelhetőek. Ezek jelentős része sajnos elég leromlott állapotban felújításra szorul. Ahol ezzel a munkával már végeztek, nagyon szép épületek és épületegyüttesek várják a látogatókat. Kiemelhető Cefalu középkori városmagja és vára, Erice, Noto és Ragusa barokk városrészei, Siracusa dómtere, és Taormina talán az egyetlen település, mely jó állapotban várja a turistákat.

Cefalu  Ragusa

A természeti kincsek közül Európa legnagyobb, ma is működő vulkánját, az Etna-t kell kiemelni. Mellette az Eolie, vagy másik nevén Lipari szigetcsoport érdemel említést, Lipari, Vulcano, Stromboli és Salina szigete. Jelentős Siracusa-ban az ókori kőbányák területe és a Dionüszosz füle barlang, vagy az Etna északkeleti határán lévő Alcantara szurdok. Számos szép tengerpart szegélyezi a szigetet, közülük is kiemelkedik a Capo S.Vito félsziget keleti partján lévő Zingaro Nemzeti Park.

Vulcano  Az Etna


13. Üzemanyagárak

Szicílián az Olaszországban szokásos üzemanyagárak érvényesek. Ez 2008. májusában gázolaj esetében kb. 1,50 € literenként.


14. Belépők

Sok helyen, műemlékeknél, templomokban, stb. szednek belépti díjat. Nyugdíjasoknak vagy szenioroknak kedvezményt nem adnak. Néhány példa: Zingaro Nemzeti Park 3 €/fő, Noto színház + múzeum + városháza tükörterem 3 €/fő, Siracusa görög színház + ókori kőbányák + amfiteátrum 8 €/fő, Etna függővasút + túravezetés 49.50 €/ fő, Taormina görög színház 6 €/fő.


15. Bolti, vendéglői árak

Az élelmiszer árak az Olaszországban szokásosak, átlagban a hazai árszínvonalnak felelnek meg. A kenyérfélék drágábbak, a zöldségek, gyümölcsök kicsit olcsóbbak. Vásárolni  a nagy szupermarketekben érdemes. A kempingekben vagy környékükön általában van étterem vagy snack-bár. Az utak mellett kevesebbel találkozik az ember, mint más országokban. Árakról nincs információ. Aki önellátásra rendezkedik be, jól támaszkodhat a helyben beszerzett alapanyagokra.


16. Turista információk

A jelentősebb településeken van turista információs iroda, ahol legalább a település térképét és néhány, a környéket ismertető brossúrát, programfüzetet meg lehet kapni, és valamilyen szóbeli tájékoztatást is adnak. Célszerű a túra előtt útikönyvekből jól felkészülni.

Szicília látnivalóiról, az odajutás lehetőségeiről és más fontos információkról többek között a www.initaly.com/regions/sicily/sicily.htm, www.italiantourism.com/sicilia.html, www.bestofsicily.com,   www.sicilian.net, lapok adnak gazdag tájékoztatást angol nyelven.


17. Nyelvhasználat

A kempingek recepcióján vagy a turistainformációs irodákban jól-rosszul, de mindig beszéltek angolul vagy németül. Üzletekben, szupermarketekben, az utca egyszerű emberei vagy a helyi illetőségű kempingezők körében már nagyon esetleges a nyelvtudás.


18. Szubjektív értékelés

Szicília hosszabb vakáció célpontjának jó szívvel ajánlható, mert

- számos történelmi emlékkel rendelkezik,
- sok természeti szépséget kínál,
- kiválóan alkalmas nyaralásra, vizisportokra és
- időjárása a főszezonon kívül kellemes.

KERESÉS

Bike Cafe Kerékpárüzlet és Szerviz
Az oldal tartalmának személyessé tétele és a biztonságosabb mûködés érdekében honlapunkon cookie-kat használunk. Az OK gombra kattintva kérjük, hogy hagyja ezt jóvá! Jognyilatkozatunkban részletesen leírjuk, hogy miképpen gondoskodunk adatai védelméről. A Jognyilatkozatot az EGYÉB menüpont alatt találja.
További információ OK